A Dalriada egy feltörekvő, egyre népszerűbb magyar 'folk metál' csapat, akik kiemelt figyelmet élveznek nálam, ezért övék az első kritikám. Nem feltétlenül tökéletes, amit csinálnak, de elég egyedi a tevékenységük, és ami nálam fontos szempont: személyesen nem ismerem a tagokat, de volt szerencsém mindegyikükkel személyesen beszélgetnem. Azt kell, hogy mondjam: egyelőre bármennyire felfelé ível a népszerűségük, emberileg és zenészként is szerények maradtak, és a zenéjükbe nem kerülnek bele olyan elemek, amit a rajongóik nyomására tesznek bele (bár voltak kétségeim).
1998-ban alakultak, de az aktív időszak 2003-ban kezdődött, és napjainkig tart. 2003-ban jelent meg az A Walesi Bárdok demójuk, de erről nem írok külön, mert egy az egyben rajta van a demó az első albumukon.
1. Fergeteg (2004)
Az első album messze áll a tökéletestől, de olyan hangulata van, mint semelyik másiknak.
Rövid intro után kezdődik a Védj meg, Láng! című szám, sok furulyával. A dalszövegeket még kicsit nehéz megérteni a gyenge hangminőség miatt, de azért Laura éneklése sem tökéletes (Andrist sokkal jobban lehet érteni). Ettől függetlenül, a dalszöveg első osztályú, a szám nagyon hangulatos, és nem mellékesen nagy koncertkedvenc!
A második Népdal az album egyik legjobb (és legrövidebb) száma. A szám a legjobb példa a hatalmas hangulatra!
A harmadik Vérző ima egy érdekes jelenség - a szövegét néhol nem igazán tudom hova tenni, de a szám maga nagyon jó - és basszus, az első Dalriada szám, amit hallottam még 2004-ben! :)
A következő Szabad madár sem a hosszúságáról híres. A szövegét nem kell részleteznem, hiszen egy népdal feldolgozásáról van. Nekem nagyon tetszik, bár jóval 'metálosabb', mint azt elsőre gondoltam.
Ezután következik az első Arany János vers, az A rab gólya egy részlete. A hangulatot itt is meg kell említenem, utánozhatatlan. Az már csak az én problémám, hogy nem szeretem nagyon azt, ha egy verset csak egy részletében dolgoznak fel.
Rögtön utána még egy Arany János vers, A walesi bárdok a teljes hosszúságában (ami a zenekar legelső száma). Három részletre van szedve, amiből a vers első harmada a Wales címet viseli, a második címe Ötszáz máglya, az utolsóé pedig Mi zúg...?. Hallatszik, hogy az első munkája a zenekarnak - Laura éneke egy kicsit hamiskás még, de Andrisnak is volt hova fejlődnie. Valamint én első pillanattól fogva könyörögtem egy kicsit jobban odadörrentő gitárhangzásért. Ennyit a 'negatívról', mert amúgy szerintem senki sem tudott volna jobb feldolgozást csinálni - ötletes, hallatszik a kreativitás, és ami a legfontosabb: nem 'gyalázza meg' a verset, amit nagyon könnyű lett volna elkövetni. Itt jelenik meg először a hörgés, ami egyáltalán nem dominál, csak színesít - pont ott, ahol azt kell.
Kovetkezik: furcsa Dalriada-számok rovat - első rész: az Ötödik Nap. A Dalriadának időnként vannak számai, amire nehéz lelkileg felkészülni - ez az első ilyen. Itt is használnak hörgést színesítésként. Na de hogy mi minden van a dalszövegekben! Ha nem tévedek, az indián mitológiáról van leginkább szó. Az ilyet tanítani kéne, és én pont az ilyeneket szeretem! :) Egyetlen zavaró dolog: Andris a számban kétszer is olyan hangmagasságban énekel, ami nem teljesen az ő hangjára van kitalálva - ezért az nem túl szép.
Ezután már csak egy Outro van. A bookletben benne van minden dalszöveg magyarul és angolul is. A dalszövegek mellett pedig olyan beteg rajzok vannak (amiket Laura rajzolt), ami eléggé jól szemlélteti az album 'furcsa' hangulatát. Sokszor írtam már, de leírom még egyszer: az album egyáltalán nem tökéletes - de nem sok zenekar ad ki ennyire jó első albumot, pláne nem Magyarországon. A számok nagyon jól meg vannak írva, és egy dolog mintha az albumra lenne írva: van még ott, ahonnan ez jött, csak bírjuk befogadni. És így is lett.
Kiadó: Nail Records (Hammer Music Productions)
Felállás:
Binder Laura - ének, furulya
Ficzek András - ének, gitár
Fispán Marcell - gitár
Varga György - basszusgitár
Rieckmann Tadeusz - dob, ének
Nagy Gergely - szintetizátor
2. Jégbontó (2006)
Alig telt el két év, és érkezett a folytatás. Hajlamos vagyok egy jó első album után az egekig emelni az elvárásokat, aztán csalódni. Az elvárások itt is megvoltak, a Fergeteg után minimum überbrutáljó folytatást vártam. Hogy mi lett belőle?
A Rianás című intro után az első szám az Árpádházi Margit Balladája, és egyből az arcunkba kapjuk, hogy hangzás terén mekkora minőségbeli ugrás történt! Maga szám pedig olyan, amilyennek lennie kell: kreatív, nem tucat, és egy album után el lehet mondani, hogy 'vérbeli Dalriada'. Itt először kell megemlítenem Tadeuszt: a dob magasan átlagon felüli, és ezentúl végig az is marad. Még ennek a számnak is van egy kicsit intro-jellege...
...ám a második szám, a Galamb a zenekarnak kicsit keményebb oldalát mutatja be: a gitár reszel, és most először nem csak színesítésre használják a hörgést. A tiszta énekes részekben mindenki által ismert népdalok szólnak, de egy kissé átvariált dallammal. Ami kezd még kialakulni, az a zenén érezhető erős hazaszeretet.
A harmadik Védj meg, Láng! - 1. rész című számban csak még gyorsabb lesz a tempó. Az első albumon hallható számnak az előzménye, és a mai napig egy nagyon erős koncertszám. Itt már első hallgatásra éreztem: a Dalriada szárnypróbálgatós korszaka már az első albummal lezárult, amit pedig itt kapunk, az a nagybetűs Minőség.
A negyedik szám a zenekar első 'slágere', a klippes Téli Ének. A klipp elég minimalista, de nem úgy a szám: a dalszöveg és a dallam első osztályú, jó refrén, a szám közepén pedig van egy instrumentális rész, ahol kicsit elvesznek önmagukban. Így néz ki egy jó szám receptje.
Következik a törökgyilkos Virrasztó. Ezzel a jelzővel el is mondtam, hogy nagyjából miről szól a szám. Igen jól sikerült, illik az album hangulatába. Nekem azonban egy kicsivel nagyobb durranás...
az ezt követő kicsit lassabb. Igaz Hittel. Később a Dalriadából piszkosul erős refrénekkel rendelkező banda lesz, és ennek itt van az első jele. A szám is úgy hangulatos, ahogy van - de a kulcsváltás a refrénnél minden pénzt megér! És ez igencsak közrejátszik abban, hogy ez a szám a kedvencem az albumról.
A tempót újból visszahozza a Hajnalünnep. Na, hogy ez a szám mennyire el van találva, arról nehéz írni. Senki nem szokta emlegetni a számot, ők sem szokták játszani koncerten, de véleményem szerint ez a szám nagyon méltatlanul van elfelejtve. Sok helyen fordul át a tempó blastbeat-be.
Különlgesség a következő instrumentális Drégel. Csak a metál hangszerek, és furulya. Még Laura jellegzetes hangja nélkül is bárki rávágná, hogy a Dalriada játszik. És ezt a hangulatot viszik tovább...
...az album utolsó számába, a második Arany János vers feldolgozásba. Ez pedig nem más, mint a Szondi Két Apródja - 1. rész. Szerintem az egyik legjobban sikerült versfeldolgozás - pörgős, kemény, dallamos, és itt sincs meggyalázva a vers, a (kissé érthetetlen) károgós részek ellenére sem.
Ez után már csak az outro maradt, amelynek a Jégbontó címet adták. Valamit suttognak közben, de ezt máig nem sikerült megfejtenem.
A bookletben itt is megtalálhatók a szövegek magyarul és angolul, azonban az egész jóval színesebb az előzőnél. A borítót - ahogy az előző albumét is - Laura rajzolta.
Kiadó: Nail Records (Hammer Music Productions)
Felállás:
Binder Laura - ének, furulya
Ficzek András - ének, gitár
Varga György - basszusgitár
Rieckmann Tadeusz - dob, ének
Nagy Gergely - szintetizátor
3. Kikelet (2007)
Mindössze egyetlen év telt el, és máris kaptunk folytatást. A sietős tempó sok zenekar zenéjének a minőségét vitte lejjebb, azonban a Dalriada esetében ez nincs így. Márciust írunk, ennek ellenére az album néhol jóval komorabb, mint eddig. Ez nekem általában csak jót jelent - azonban a Kikelet mégis nálam a fekete bárány. Van szám, amit annyira nem kedvelek, a többi pedig... megmagyarázhatatlan. A 'rossz'tól azért fényévekre van természetesen!
Rögtön az első számot, a Búcsúzót nehéz volt elsőre befogadnom, de egy fél év után megtört a jég. Két dolgot lehet hallani rögtön: az egyik, hogy a hangzás tovább javult, a másik, hogy a furulyát lecserélték hegedűre. Rögtön az első szám a példa arra, hogy most először igencsak visszavettek a vidám hangulatból, a komorság dominál. De már itt szóba kell hoznom ismét Tadeuszt, amit az albumon összedobol, az egyszerűen példás.
A második szám, a címadó Kikelet szintén egy olyan szám, melyet elsőre nem szerettem. Nem elsőre, jó sokáig. A jég azonban már itt is megtört :) A komorság itt még sokkal jobban kijön, mint az első számnál. Itt is előtérbe kerül a hazaszeretet. Aki szereti a szomorúbb zenéket, annak ez a szám nagyon fog tetszeni.
Harmadikként jön a kissé vidámabb hangulatú Vándor-fohász. Na, ez elsőre is telitalálat volt nálam! Gyors, remekül megírt szám, kis blastbeat-tel és hegedűvel fűszerezve. Akinek ez a szám nem tetszik, annak nincs füle.
A Táltosének következik, ami szerintem az Igaz Hittel kistestvére: a Dalriada legjobb számaihoz tartozik, és piszkosul méltatlanul egyszerűen el van felejtve: a zenehallgatók nem emlegetik, de a zenekar sem játszotta soha koncerten. Ez egy jó nagy rejtély számomra. Ebben a számban is van hegedű, a refrénben a több szólamú ének pedig nagyon szép.
Ezután jön a Néma Harangok, ami hivatalosan is az egyetlen Dalriada szám, amit nem szeretek. A komorság újfent előtérbe kerül, a dalszöveg pedig nagyon jó - meg sem tudom magyarázni, hogy nálam miért nem működik.
Hazaszeretet rovat, következő fejezet: Szentföld. A szám igencsak hozzájárul ahhoz, hogy 'nemzeti rock' vagy mi a fenének kategorizálják be a zenekart - nagyon hibásan. Minden hülyeséget félretéve, a szám szövege magáért beszél, a szám is remekül meg van írva. Meg kell említenek Kurz András védjegyének számító billentyűjátékot, ami a Táltosénekben bukkan fel először, de nem utoljára.
Sláger rovat, következő fejezet: Tűzhozó. Komolyan, nem létezhet koncert Tűzhozó nélkül! Egy vidám, Védj meg, Láng! - 1. rész-féle gyors szám, hegedűvel, blastbeat-tel, minden van, ami kell. Egyike a Dalriada legjobb számainak. A Kurz András-féle szinti nélkül azonban a szám nem lenne olyan, amilyen :)
Ezután igencsak éles váltás következik: az én ultimate-kedvenc Dalriada számom, A Tavasz Dala, avagy a 'Furcsa Dalriada-számok' rovat következő része. A címe ellenére ez talán a legkomorabb szám az összes közül. A szövege csillagos ötös. A leghosszabb szám az albumon, és most először Laura abszolút a háttérbe kerül, alig szólal meg. Hörgés is csak ebben az egy számban van az albumon. Minden hallgatásnál a libabőr környékez, összesen kétszer pedig koncerten is játszották (ebből én egyen voltam jelen). Nem tipikus Dalriada, de fontos szám. Nagyon.
Végül a Szondi Két Apródja - 2. rész következik. Míg nem jelent meg az album, úgy gondoltam, hogy ennek legalább egy 8-10 perces számnak kell lennie, mert elég sok volt hátra még a versből - ennek ellenére a szám 5 perces, a tempó ezek után sejthető. Itt is van színesítésként hörgés, ahogy az egy ilyen Dalriada-féle versfeldolgozáshoz illik.
Ahogy az intro is, úgy az outro is hiányzik az albumról - már milyen értelemben, nekem biztosan nem hiányzik.
A bookletet kivételesen nem találom szépnek - szerintem zavaróan alacsony felbontásúak a képek benne, de a - szokásosan - Laura által rajzolt borító szép, ahogy az szokott lenni. A magyar szövegek mellett most kivételesen nem angol nyelvű szöveg van, hanem magyar - rovásírással. Tetszik az ötlet - de az angol bizonyára hasznosabb.
Kiadó: Nail Records (Hammer Music Productions)
Felállás:
Binder Laura - ének,
Ficzek András - ének, gitár
Németh Szabó Mátyás - gitár
Varga György - basszusgitár
Rieckmann Tadeusz - dob, ének
Kurz András - szintetizátor
4. Szelek (2008)
Ismét eltelt egy év, és ismét új Dalriada-album. A félelem itt is megvolt: túl gyorsan akarnak haladni, nem lesz ez így jó. A poént azonban lelövöm: megcsinálták A Dalriada-hangzást, létrehozták A Dalriada-hangulatot, és megírták az első számú tökéletes albumot.
Az Intro itt sem zavar sok vizet, de azért több minden van benne, mint eddig.
A második Mégegyszer... kicsit furcsán kezdődik. Fel is kaptam a fejem: ez nem véletlenül az Árpádházi Margit Balladája? Aztán hamar kiderül, hogy erről szó sincs: a szöveg tökéletes, a hangzás még jobb, a dallam szintén első osztályú. Mindezek ellenére az én hibám, de nálam ez a szám amolyan album-intro, az összes többi szám még ennél is jobb.
Sláger rovat, következő fejezet: A Nap és a Szél Háza. Ha azt mondom, hogy 'sláger', akkor finoman fogalmaztam: egészen 2011-ig ha Dalriada, akkor ez a szám. A koncertjeiket a mai napig kivétel nélkül ezzel kezdik. A szöveg egy népmesét dolgoz föl, és ha már a rovatoknál tartok, létrehozhatnám a 'vidám zene tragikus dalszöveggel'-rovatot is, ugyanis erről van szó. A közepén egy nagy Kurz András-féle billentyűvel.
A hozzá készült videót klippnek nem nevezném, inkább csak egy szükségmegoldásnak, hogy legyen valami infó az albumról a Paganfestig - ugyanis az albumot ott mutatták be.
A következő az igen szépre sikerült Hajnalpír, ami ugyancsak alaptalanul van elfelejtve. Kicsit lassabb, hangulatfestő szám, a vége fele hörgős színesítéssel. A Laura + Tadeuszhörgés már a Galamb-ban is jól sikerült, itt sincs ez másképp.
Ezután jön az Égi Madár. Egy kis fikázás: a szám első perce akár még nyúlás is lehetne! Teljesen megegyezik a Katatonia Black Sessions című száméval! Természetesen nyúlásról szó sincs, de azért kellett idő, hogy ezen túltegyem magam - és jól tettem, ahogy ők fogalmaznak, 'igazi varacskosdisznó-metál nóta', ismét közös Laura énekkel és Tadeusz hörgéssel, és remek dalszöveggel!
Az Égi Madárral együtt a Hazatérés is hatalmas koncertszám. Tisztelt zeneszerzők, tisztelt metál-szeretők, így kell szöveget írni! Mondhatnám azt is, hogy így kell számot írni - az egész úgy jó, ahogy van, a közepén meg olyan zúzós humppa-rész következik, hogy azt bármelyik ilyen beállítottságú zenekar megirigyelné. Emlegettem a Paganfestet, a számra készült is egy koncertvideó. És még benne is vagyok.
A következő Égnek Ostora a kedvencem az albumról - nem titkoltan a szövege miatt, de azért nem lehet csak erre fogni: a dallam, Laura éneke, Tadeusz dobolása és a remek refrén nélkül nem lenne a kedvencem. :)
A Hej, virágom... című számmal sokáig nem voltam kibékülve... Fogalmam sincs, hogy miért. Vidám szám, Laurának különösen szép itt a hangja, a szám második fele pedig Téli Ének-fele elborulás. Innen követelem, hogy koncerten is vegyék elő.
Az ezt követő A Szikla Legendája az album egyetlen (zeneileg is) szomorú száma. Emlékszem, míg nem jelent meg az album, csak a számlistát tudtuk, csak a címe miatt nagyon akartam hallani ezt a számot. Nem tudom, hogy a szöveg Dalriada-találmány, vagy népmese, de tényleg nem egy vidám darab - ettől függetlenül a Dalriada legjobbjai között van. Ahhoz képest, hogy amolyan 'monumentális' darab, az album második legrövidebb száma.
Ezután jön a Világfutó Szél - ami ha jól tudom, népdal-feldolgozás, de kit érdekel, ezért szeressük a Dalriadát, ami ebben a számban van! Minőség, hangulat, remek refrén, többszólamú ének, beborulós közép, Kurz András-féle billentyű, mi kell még?
Tavaszköszöntő kell, már tényleg csak ez hiányzik az albumból. Duzzad a vidámságtól, gyors, humppa, csodafiú-szarvas, hej regő-rejtem, piszkosul erős befejezés. El sem mertem ekkor gondolni, hogy milyen lehet a folytatás.
A bookletből sajnos a magyar szöveg mellől minden más eltűnt, ezt nagyon sajnálom - az eddig is szép borítót viszont most Laura helyett a testvére, Binder Júlia rajzolta, és szerintem az eddigi legjobb lett!
Kiadó: Nail Records (Hammer Music Productions)
Felállás:
Binder Laura - ének,
Ficzek András - ének, gitár
Németh Szabó Mátyás - gitár
Varga György - basszusgitár
Rieckmann Tadeusz - dob, ének
Kurz András - szintetizátor
5. Arany-album (2009)
Már meg sem lepődtem: újabb év, újabb Dalriada-album. Volt ehelyett más, amin meglepődhettem: rendhagyó Dalriada album, ami jó, mert csak Arany János-feldolgozás, és az eddigieket nagyon szerettem, de rossz, mert a messiásként vártam a tökéletes Szelek folytatását. Meglepődtem még, hogy Varga György mellett távozott az együttesből Kurz András, aki nélkül nehezen tudtam elképzelni a dolgokat, annyi jó dolgot csinált a Kikeletre és a Szelekre - de azt kell, hogy mondjam: az új billentyűssel, Ugnár Barnabással csak nyert a zenekar. Az új basszusgitáros pedig Molnár István lett.
Van még egy fontos megemlítendő dolog: nagy változásokon ment keresztül az egész csapat, hiszen csatlakozott hozzájuk a Fajkusz-banda. Eddig is kísérleteztek hegedűvel, most Fajkuszékkal ezt szó szerint egy újabb dimenzióba emelték! Ez egyszerűen kellett a Dalriadának! De lássuk az eredményt...
Az első Arany-vers a Zách Klára. Hagynak kb. fél percet levegőt venni, majd kezdődik a szám - azaz Sláger-rovat következő fejezet! Nem is lehet leírni, hogy mit művelnek ebben a számban - annyit megpróbálok, hogy itt is előhozhatnám a 'szomorú szövegre vidám zene'-rovatot. Végig rohan a tempó, most először eléggé power metálosan - ez amilyen ijesztőnek látszik leírva, annyira jó élesben. Azért a blastbeat és a hörgés sem hiányzik! És jelentem, a szám piszkosul jól áll nekik élőben! A felnőtt, megérett Dalriada csak úgy kirázza az ujjából, az egykor félénk, 'elbújok a mikrofonállvány mögött' Laura pedig térdelve headbangel. És a Fajkusz-banda is egyszerűen... beleillik a zenébe. De betűk helyett beszéljen a 2010-es Rockmaratonon forgatott koncertvideó:
Ezután következik a János Pap Országa, amit versben nagyon szeretek, Dalriada-számban viszont biztos, hogy sosem lesz a kedvencem. Talán azért, mert itt is csak a vers egy részletét dolgozták fel, azt meg én nem tartom a legszerencsésebbnek. Azért a rossztól ez is fényévekre van.
De a Bor Vitéz helyrehozza a dolgokat - bár elrontva sem voltak, de tökéletes feldolgozás lett belőle. Itt is betűk helyett meséljen a februári bemutatón forgatott koncertvideó:
Ami ez után jön, arra előzetesen nagyon kíváncsi voltam, ez pedig a két részre bontott Ágnes Asszony. Meglepett, mert egyáltalán nem ilyennek képzeltem, és én biztosan nem így csináltam volna - de ez nem kötözködés, nagyon jó lett az eredmény. És ebben ismét nagy szerepe van a Falkusz-bandának.
A Zách Klára utáni nagy kedvencem viszont a szintén két részre bontott Szent László. El is felejti az ember, hogy versről van szó, az eredmény annyira jó lett. Érdekes, hogy ellenben az Ágnes Asszonnyal, itt a két számnak két igen különböző hangulata van - pedig a dallam hasonló, a szövegről pedig inkább nem nyilatkozok, de én szeretem az ilyen apróságokat.
Itt van az album fele. Mély levegő, és kezdődnek az eddigi Arany-versek feldolgozásának újrafelvétele.
Az első áldozat az A Walesi Bárdok, melyről sokat nem lehet írni - minimális változtatások történtek, leszámítva a vershez illő hangzást (és igen, a Fergeteg idejében pont erről beszéltem, ilyen hangzás kell ennek!), és a már képzett Laura-éneket és a már gyakorlott Andris-éneket. A számok elejéről leszedték viszont a felvezetőket.
A következő Rab Gólya verssel már vannak problémáim. Semmi gond nincs vele, tetszik, azonban ebben a számban rengeteg volt a Fergeteg különleges hangulatából - az most teljesen eltűnt. Míg a Walesi Bárdoknál nem éreztem ilyet, itt hiányzik a bénácska hangzás, a képzetlen ének, minden, ami ott a hangulatot jelentette.
A Szondi Két Apródja újradolgozásával már más a helyzet. Az első részben nem történt sok változtatás (kicsit 'sterilebbnek' érzem, ami eleinte elég rossz érzés volt, de hozzászoktam), de a második részt alig lehet felismerni! Rögtön az elején elkezdik a blastbeat-es kalapálást, de a szövegen és nagyjából a dallamon kívül minden más megváltozott. Még a hörgés sem úgy működik, ahogy a régi verzióban - ahol eddig tiszta ének volt, ott hörögnek, ahol pedig hörgés volt, ott most tiszta ének van. Ki érti ezt? Én nem, de nem is érdekel, mert a végeredmény nagyon jó lett!
A booklet nagyon szépre sikerült, a borítót most is Binder Júlia rajzolta - ahogyan a belső rajzokat is, amik nagyon jópofák.
Áradoztam sokat erről az albumról - a valóság azonban az, hogy ez nagyobb kakukktojás nálam, mint a Kikelet. Nem fogom annyira szeretni, mint bármelyik másikat - de a zene még tovább fejlődött, bemutatkozott a Fajkusz-banda, milyen lehet a következő album, a Szelek folytatása?
Kiadó: Nail Records (Hammer Music Productions)
Felállás:
Binder Laura - ének,
Ficzek András - ének, gitár
Németh Szabó Mátyás - gitár
Rieckmann Tadeusz - dob, ének
Molnár István - basszusgitár
Ugnár Barnabás - szintetizátor
6. Ígéret (2011)
Félreértés ne essék, ez a lemez is elkészült egy év alatt. A későbbi
megjelenés oka az az, hogy megtört a jég: ezentúl nemzetközi nagykiadó
foglalkozik a Dalriadával. Bár a megjelenés előtt ezért nagyon tudtam őket
utálni, hiszen a legutoljára a Jégbontót vártam ennyire - majdnem annyira
szenvedtem, mintha egy Opeth album jelenne meg. A másik ok, hogy már egy jó
ideje játszottak az albumról egy számot, a Hajdútáncot, amely több volt, mint
ígéretes. De végül megjelent, lássuk hát!
Az első szám az Intro. Igen, most először külön foglalkozok vele, mert most érdemes! A Fajkusz-banda száma ez, az eredmény pedig jóval több, mint hangulatcsináló. A szám közepétől ráadásul valami progresszív-féle borulás is van. Sejteni lehetett, ami ma már tény: az Arany-albumnál sokkal jobban beleolvadtak már a Dalriadába.
A Hajdútánc az intróból egyszerűen az ember arcába robban. Sláger-rovat! Az egész számnak teljesen egyszerű a szerkezete, sem a dob, sem a gitár nincs túlbonyolítva, a szám mégis méregerős. És nem, nem (csak) azért, amiről mindenki beszél, nevezetesen Lauránk új oldalát mutatja be itt: legalább annyira tud hörögni/károgni, mint Tadeusz. Sok embernek csak ezért tetszik a szám, sokaknak pedig pont ezért nem tetszik - milyen szánalmas, hogy egy lány így hörög. Hát én ezeket a véleményeket nem értem. Extrém, de nem ettől az egy dologtól lesz jó valami - és miért ne höröghetne egy lány? Na, ezt a témát itt zárom le. A lényeg: sláger, vidám, hajdútánc, újdonság, és itt a klipje:
A második Hozd El, Isten az egyetlen szám, amire azt mondom: 'annyira' nem jó. Már mennyire? Ha bárki másé lenne a szám, nagyon örülnék neki - de az album többi száma egyszerűen sokkal jobb ennél. Ki tudja, egyszer talán kibékülünk, mint a Búcsúzóval.
A harmadik Mennyei Harangok máris egy nehezebb falat. Az elején meg nem mondaná az ember, hogy Dalriadát hallgat. Kicsit lassabb szám, de libabőrösen jó. Andris ha eddig jó szövegeket írt, akkor erre nincs jelző. Az számban fel-fel bukkan a híres 'Indulj el egy úton...' dal, a végén pedig bele is teszik a számba. Énekelve-hörögve. Nekem ehhez így nem lett volna bátorságom, de az én hibám lett volna - az album egyik tökéletes száma ez.
És egy másik tökéletes számmal folytatódik, a címadó Ígérettel. Hogy tudnék erről a számról írni? Amikor először hallottam, a kezdésen eldobtam az agyam. Az történt, hogy Fajkuszék már nem csak 'kísérik' őket, hanem a részük. És ha a részük, akkor lehet ilyet csinálni. Baromi gyors egy szám, de amíg Laura énekel, addig belassul, a refrén meg még lassabb - utána újra beindul, de még hogy! Gitárszólók, mögötte hegedű kíséri, majd egy hatalmas Fajkusz-barmulás következik, azután ugyanez, csak dörög alatta a gitár - ezt hallani kell, halott vállalkozás leírni. De az államat először a padlón kerestem.
A következő Igazi Tűz (lenne) a kedvencem az albumról (ha az album vége nem olyan lenne, amilyen). Már az énekdallam is baromi jó (és egy kicsit ötletlopás: beleláttak a fejembe, az én zenémbe). A szöveg magáról a zenekarról szól, a korai tragédiáról, és... úgy a Dalriadáról. És most először (de nem utoljára) agyon kell, hogy dicsérjem a refrént. Ez az a bizonyos Igaz Hittel-féle kulcsváltás. Lábon csókolnám, aki kitalálta. Természetesen végig szól a hegedű, vagy más hangszer, kivéve a vége fele a gitárszóló alatt - ami egyszerűen ordítja, hogy AMORPHIS. Tipikus Amorphis-védjegy az egész.
Ezután a Kinizsi Mulatsága jön. A törökgyilkos szám 2011-verzsön is megér egy misét: fenyegetően kezdődik, a refrén ismét remek: gyors zene alatt buzdítás: menjünk, öljünk törököt! Az egész egyszer csak elég hisztérikussá válik, majd Tadeusz ordít egy nagyot, ezalatt Fajkuszék zenélnek, majd az egész egy átütő Laura-károgásba torkollik. Hát wow.
Az album leghosszabb száma az A Hadak Útja, melybe több hörgés van, mint tiszta ének. Eddig nemigen volt ilyen, maximum a Galamb - de az teljesen más felfogásból/megfontolásból volt ilyen, ennek itt most súlya van. Laura is csak a refrénben énekel - ja igen, refrén... Kulcsváltás, kell még részleteznem? Baromi jó. A közepén pedig Dalriadás beborulás van, jó hosszan kifejtve. Érdemes utánanézni a szövegek jelentésének.
Elérkeztünk az album végéhez. Az utolsó előtti szám a Leszek a Csillag, aminek a kezdése már megint visít, hogy AMORPHIS. A téma azonban nem is lehetne jobb: a régi magyar mitológia. Laura hangja pedig valamiért nagyon megnyugtatónak tűnik. Rég dicsértem a refrént, de ez nem kérdés - kulcsváltás, innentől nyert ügy. Azért ez egy elég szokatlan szám tőlük. De nem szokatlanabb az albumzárónál.
Jött a hír, hogy a Korpiklaani énekes Jonne fog énekelni az albumon. Ettől nagyon féltem - nem értettem, hogy mi szükség van erre. Úgy gondoltam, hogy az egész számot rá fogják kiélezni, és a amolyan Dalriada-féle Korpiklaani lesz belőle. De nem így történt.
Ami a Leszek a Holdban történik, arra igen nehéz felkészülni (furcsa Dalriada-számok rovat...). Kórussal kezdődik, már ez is szokatlan. A téma itt is a magyar mitológia. Utána Fajkusz-hegedű, majd Laura - olyan dallammal, hogy az ember libabőrös lesz tőle. Utána jön Jonne finnül a Kalevala idézetekkel. Engem már itt megbolondítottak - az a dallam és az a hangszín, amin Laura énekel... Megfogalmazhatatlan. Egy kis Fajkusz-magánszám után azonban olyan jön, hogy a szemöldököm 20 centit ugrott fölfele. Torokének-szerűség, egyszerre Andris és Jonne (aki ismeri a Finntroll Jaktens Tid című számát, az tudja, miről beszélek), közbe hej regő-rejtem, majd Andris mormog egy ráolvasás-szerűséget, és az egészből megint az lesz, hogy Tadeusz ordít, Laura meg károg. Majd mintha mi sem történt volna, folytatják, ahol abbahagyták. Még leírva is agymenésnek látszik, elsőre hallgatva még inkább. Ne érződjön ez fikázásnak, még véletlenül sem! Mindennél jobban szeretem azt, ha tényleg, igazából sikerül nekem meglepetést okozni, hát most ez összejött. Ennél jobbat nem is kívánhatok.
Sokat vártam az albumtól, sokat is kaptam. Sokat változtak (nem-hörgős számból is csak 3 van), mégis érezni, hogy a Szelek folytatása. Bár nálam a Szelek mindig is mérföldkő és viszonyítási alap lesz, az Ígéret egyértelműen az eddigi csúcs. Milyen lehet a következő? Remélem 2012-re már írhatom is annak a kritikáját.
A booklet minden eddiginél szebb, Binder Júlia most nagyon kitett magáért. Minden számhoz külön rajzok, az egész színes, ahogyan egy tavaszi albumhoz illik. Csak az angol szövegek hiányoznak.
Kiadó: Nail Records (Hammer Music Productions)
Felállás:
Binder Laura - ének,
Ficzek András - ének, gitár
Németh Szabó Mátyás - gitár
Rieckmann Tadeusz - dob, ének
Molnár István - basszusgitár
Ugnár Barnabás - szintetizátor
Érezni az írásomból, hogy miért nem pontoztam. Nagyon várom a folytatást, de titkon a téli albumokat még jobban várom. Ha szomorú számot akarnak írni, az nagyon jól szokott sikerülni - a télieken meg remélem lesz belőlük sok. A tavasziakra-nyáriakra viszont nem nagyon illik, így egyelőre ilyen nem nagyon lesz. Remélem, az írásommal kedvet hoztam egy pár embernek a zenekarhoz. Ami fontos: ha tetszik, vedd meg!
7. Napisten (2012?)
